Végre eljött az igazi nyár. Az egész napos melegben a legjobb, ha strandolunk vagy legalább kirándulunk egyet a szabadban. Ezek mellet az utóbbi években a nyár fogalma mást is jelent. Összekapcsolódott a fesztiválszezonnal. Idén én a Balaton Soundra fogok kilátogatni, amit már tűkön ülve várok. Tervezős típus vagyok, ezért fejben már most elkezdtem összerakni, hogy mi mindent vigyek magammal, mi az, amire mindenképp szükségem lehet. Természetesen a ruháimat is a fesztiválhoz illően szeretném összeválogatni.


Számomra az egyik pozitívum a fesztiválokban, hogy megengedett bármilyen öltözködés, igazán kifejezheted ilyenkor az egyéniségedet, hiszen senki nem néz rád furcsa szemekkel. Természetesen fesztivál és fesztivál között is van különbség, nem ugyanazt veszel fel egy Soundra, mint egy Voltra. Most megpróbáltam pár olyan dolgot összeszedni, amire mindenütt szükséged lehet, mindegy, hogy hol vagy.
Egy farmersort, amely mindenképp kényelmes, ugyanakkor mutatós is legyen. Lehet a sort akár bőrből, a lényeg, hogy jól érezd magad benne. Fontos az is, hogy több mindennel tudd kombinálni.
Egy laza, szellős top. Ez is szintén bármivel variálható.


Zárt cipő. Ez nagyon fontos, hiszen nem tudhatod előre, hogy mennyire lesz esős az időjárás, amikor bizony nagy sár van a fesztiválokon. Én gumicsizmát és bakancsot fogok magammal vinni, mert szerintem az kifejezetten jól mutat egy kis sorttal.

Napvédelem. A naptej alapvető, hogy legyen nálad, mert észre sem veszed, és egy pillanat alatt le tudsz égni. Én pont most jártam így, hogy nagyon csúnyán leégett a bőröm egy munka alatt. Ezen kívül ne feledkezz meg a napszemüvegről, valamint egy kalapról, amely az utóbbi időkben ugyancsak nagy népszerűségnek örvend.

Hátizsák. A fesztivál legpraktikusabb darabja kétség kívül ez. Amellett, hogy divatos, és az egész napi szükségleted belefér, még kényelmes is. Én is próbálok egyet beszerezni, remélem, találok valahol olyat, ami megtetszik.

Ezek mellet idén hódit a hippi stílus. Minden megengedett a frizurában, a fonatoktól kezdve a virágkoszorúkig. Ilyenkor elő lehet venni a hajszínező krétákat is, hogy színes hajjal hódítsunk. A sminkben én az erősebb színű rúzsokra szavazok.

Galéria(fest)
Fotók: elle.com


A képen az Aréna pláza által összeválogatott ruhákat találjátok, a fesztiválokra.