Múlt héten tartott a Puma cipőbemutatót az Árkádban lévő Bp Shopban. Ellátogattam és nem csalódtam. Sőt, most már biztosan tudom, hogy az1990-es évek fanja vagyok. Ezt a korszakot idézte meg az élmény, hiszen egy 1991-es modellt hoztak „Vissza a jövőbe”. Ez pedig a Trinomic XT1 Plus.

 
Az ember, ugye soha nem felejti, azokat a bizonyos elsőket az életében. Emlékszem az első Levis 501-es farmeromra és az első sportcipőmre is. Addig hordtam őket, amíg szó szerint leszakadtak rólam. Tinédzserként az az első cipő volt a mindenem, valamint az minden volt egyben. Sport, utcai viselet. Hordtam laza ruhákhoz, farmerhez, ünneplős szettekhez, szinte éjjel-nappal, mivel akkoriban az volt a legdrágább lábbelim. Mindig büszkén viseltem, hisz több mint húsz éve, igazi státusz szimbólumnak számított. Ma nem hinném, hogy tudnék akár egy Louboutint úgy hordani, mint azt. Akkoriban kezdtek bejönni az országba a sportmárkák és nem mindenki engedhetett meg magának egy ritkaságnak számító Adidas, Puma, vagy Nike cipőt. Ami a mai fiatal lányoknak a LouiseVuitton, az volt nekem az én drága sportcipellőm.

Nos, amikor megláttam a bemutatón a Puma Trinomic XT1 Plust, felidéződött bennem a sweet 90’s. A nyelvén található hatalmas logót viselő címkével „Őt” juttatta eszembe. Törtek is fel kamaszkorom emlékei, sztorijai és csínytevései, amelyekben végig velem volt az én kedves és kényelmes lábbelim. Erős késztetés lett rajtam úrrá, hogy ha nem is teszem ott rögtön magamévá a boltban, legalább felpróbáljam. Sajna, ekkor derült ki számomra, hogy ez egy férficipő, és csak nagy méretben létezik. Éljenek a 40-es lábú nők! Hm, ennek ellenére belebújtam, és még soha ilyet nem tapasztaltam, pedig van pár futócipőm. Mintha külön életet élne minden ujjam. Nem egyszerre, hanem külön-külön süppedtek a párnás betétbe az ujjak. Nem igazán tudom megfogalmazni, de fantasztikus érzés volt. Nincs mese, ha nagylábon élsz, térj be az üzletbe, és próbáld fel!

Ui.: követelem a 38-as méretet!


A cipőről: A mostani Trinomic megegyezik az eredeti, több mint húszéves modellel, színében, anyagában, technikában. Amiben új, az a mozgáskontrol-technológia, amely fájdalomelnyelő tulajdonságával igazán egyedi. A típus, a születésnapi Suede modellel ellentétben három különböző színben kapható november 8-tól. Ha téged is levett a lábadról, akkor irány az Árkádban a Bp shop!



 


Képek forrása: Puma