
Bájos arca ellenére kiskorától fiús, csibészes lány volt, focizott és verekedett a srácokkal. Ha a 3 évvel idősebb bátyjával nézeteltérése támadt, harcba szálltak egymás ellen, persze ő húzta a rövidebbet, de addig sikoltozott, amíg jött Anyu és helyette is kiosztotta a bátyust.
Kovács Nórától kérdezzük, számított-e rá, hogy múlt év május 8-án megnyeri a Miss Fit vetélkedőt:
– Egyáltalán nem. Több szép, sportos lány volt a döntősök között. Még az utolsó pillanatokban is méregettem a csajokat, hogy vajon ki lesz az első – emlékezett vissza Nóri. Annyival is inkább, mert őszintén elárulta, belőle alapvetően hiányzik a versenyszellem. Mindössze két bikini modell vetélkedőn indult el korábban.

Szerinted, akkor minek köszönhető, hogy a téged választott a zsűri?
– Ehhez a sportághoz jó az alkatom – nézd milyen széles a hátam, erős vállaim vannak –, sokat köszönhetek az edzőmnek, Berkes Lászlónak. S a fitnesz-modellkedés során megtanultam az esztétikus színpadi mozgást, bár nem volt egyszerű, mert ahogyan említettem nem vagyok az a kimondott csajos csaj, értsd ez alatt a mozgáskoordinációt. Számít az is, hogy egész fiatal korom óta sportolok. A röplabdától a kajakig, sok mindennel foglalkoztam.
Milyen előnyökkel járt számodra ez a győzelem?
– Elsősorban önbizalmat adott. Ha valamit komolyan veszek, akkor képes vagyok eredményeket elérni. A múlt évben több versenyen indultam itthon és külföldön egyaránt, a koronát az év végi Fitbalance verseny jelentette, ahol megszereztem életem első bikini-fitnesz győzelmét. Ez abban különbözik a fitnesztől, hogy jobban tekintetbe veszik a külső megjelenést, nőiességet, szépséget és nincs kötelező formagyakorlat.
Úgy tudom, újabban lépéseket tettél a szépségbiznisz felé is…
– Igen, beneveztem a Miss Hungary szépségversenyre, ahol „csak” 2. udvarhölgy lettem, de ezt azért nem fogom fel kudarcként, mert az elején az volt a célom, hogy bekerüljek az első három közé. Tisztában vagyok azzal, hogy ami a sportban előny, az a szépségiparban hátrány, gondolok itt az átlagosnál jóval izmosabb testre. Például nekem a felkészülés a hízókúra volt és mellőznöm kellett az edzéseket, hogy ne kockás hassal, szálkás bicepsszel sétáljak a kifutón.

És milyen negatívumait tapasztaltad a hirtelen támadt ismertségednek?
– Rengetegen megkeresnek a facebook oldalamon, és szeretnék, ha ismerősnek fogadnám el őket. Persze megválogatom, hogy kit engedek az oldalam közelébe, aminthogy nyilvános helyen vagy pláne az utcán sem ismerkedem idegenekkel.
Mi a legközelebbi célod?
– Indulni akarok az idén itthon rendezendő Fitbalance Vb-n.
Hogyan készülsz fel egy versenyre?
– Szigorú diétával, ez a legnehezebb, és intenzív edzéssel.

Részleteznéd a napi étrendedet?
– Reggelire egy-két tojás, délelőtt zab és pufirizs. Az ebéd csirke- vagy pulykahús barna rizzsel. Ez utóbbinak a glikémiás indexe jobb, mint a fehéré, azaz lassabban szívódik fel. Eszem még salátákat, de délutántól tartózkodom mindféle szénhidrát tartalmú ételtől és italtól. Ezen kívül fogyasztok táplálék-kiegészítőket, de kizárólag engedélyezett szereket. Soha nem doppingoltam és nem is fogok!

És amikor éppen nem készülsz versenyre, mit eszel?
– Amit szemem-szám megkíván – mosolyodik el Nóri –, jók a génjeim, az alkatom.
Mennyit edzel verseny előtt és után?
– Előtte heti hat napon át reggel és este mintegy másfél-másfél órát igen intenzíven. Kardiózok és súlyzózom. Főleg a lábizomzatomon van mit erősíteni. Szeretem figyelni, ahogyan a felkészülések során változik a testem. Hozzátartozik még a jóga, ami segít nyújtani az izmokat, valamint a meditációval a pszichét is erősíti. Ha túl vagyok a versenyen, „pihenőben” megelégszem heti 2 edzésnappal a jóga mellett.

Mivel foglalkozol a sport mellett?
– A munkám is a sport. Személyi edző vagyok. IFBB Personal Fitness Trainer Akadémiát végeztem. Ezt imádom csinálni, mert megtapasztaltam, milyen sokat segít az embernek egy jó edző, aki figyelmes, tekintetbe veszi a tanítvány alkatát, személyiségét, céljait, és ehhez szabja a közös munkát. Érdekel még a dietetika, szeretném ebben is képezni magam, hogy szakszerűbben és tudatosabban tudjam beállítani saját étrendemet és tanítványaim táplálkozását.
Remélhetően a folyamatos sportolás mellett egyéb érdeklődésed is van…
– Persze. Szeretek utazni, elég gyakran járok színházba, operába és imádok néhány tévésorozatot. Pontosabban, ha elkezdem nézni valamelyiket, képtelen vagyok abbahagyni, amíg véget nem ér! Kedvencem a The walking dead, nagyon bejönnek nekem az ilyen zombis, vámpíros történetek.

Végül mesélj valamit távolabbi céljaidról…
– Nagyon családszerető vagyok. Jelenleg édesanyámmal lakom együtt, de előbb-utóbb vágyok egy saját család után, mondjuk két gyerekkel. De ez még nem egy holnapi cél – nyugtatott meg befejezésül Nóri, tehát még sokáig figyelemmel kísérhetjük pályáját a versenyeken.



Az idei Mr & Miss Fit versenyre már tudtok jelentkezni itt: www.mrandmissfit.hu
Nóra versenyadatai:
Életkor: 26 év
Sport: fitness
Magasság: 173 cm
Testsúly: 56 kg
Mellbőség: 83 cm
Derékbőség: 64 cm
Csípőbőség: 90 cm
Fotók: Gabor Photography, Kishonty Gergely, Richard Rico G, Végh Zoltán
Lejegyezte: V. J.
