
A Cross training az egyik legnehezebb mozgásforma. Erőssé, mozgékonnyá és fegyelmezetté fejleszti ennek az edzésmódszernek a szerelmeseit. Olyan hazai sztárjainkat is hatalmába kerített, mint Horváth Éva, Larion Zoé, Sarka Kata, Timár Brigitta, Tolvai Reni és Vajna Timi. Az urak csapatát Berki Krisztián, Müller Attila és Rippel Viktor alkotta, ez utóbbi annak ellenére vett részt a küzdelemben, hogy fájt a válla.
– Időre ment a verseny, és igazán izzasztó feladatok voltak. A CrossFit az állóképességet növeli, miközben az egész testet átmozgatja, erősíti. A fiúk feladatai közé tartozott a szakítás, evezés, súlyokkal guggolás, szán tolás. Talán mégis a sima burpee (négyütemű fekvőtámasz) fogott ki rajtuk igazán. A lányoknak pedig a felülés, szán tolás, zsámolyra ugrás és ugyancsak a gyilkos burpee adott munkát, hogy csak néhányat említsünk. A hölgyek és az urak külön mérkőztek meg, hiszen nem lett volna igazságos, ha ugyanazt a pályát kellett volna teljesíteniük – magyarázta Berkes László vezető felkészítő tréner.
– Nehéz volt a feladatsor, majd kiköptem a tüdőmet, olyan gyorsnak kellett lenni – emlékezett vissza VajnaTímea , aki a harmadik helyezést érte el. Ezüstéremmel Timár Brigitta büszkélkedhet, a dobogó legmagasabb pontjára Horváth Éva állt a lányok közül. A fiúknál sokan arra számítottak, hogy Rippel Viktor nyeri majd a versenyt, de a mostanra igazi izomkolosszusra gyúrt Berki Krisztián verte a mezőnyt, úgy tűnik, ő volt a legfittebb versenyző.
