A New Yorkban élő egzotikus és ambiciózus szépség Suelyn Medeiros brazil szülők lányaként látta meg a napvilágot 1986-ban.

Élete nagy részét Rio de Janeiro-ban töltötte, majd Amerikába ment, hogy megvalósítsa álmait, orvos szeretett volna lenni. Tette ezt annak ellenére, hogy a barátai, sőt még idegenek is azt tanácsolták neki, hogy használja ki páratlan szépségét, és kezdjen modell karrierbe. Suelyn azonban nem látott jövőt a modellkedésben, és hűen követte korábbi célkitűzéseit. Egy alkalommal az egyik barátja meghívta a New Yorki divathétre egy divatbemutatóra, ahol a rendkívüli szépségű és testalkatú lányra felfigyelt egy ügynökség. Suelyn ekkor kezdett el fotózásokra járni, és számtalan munkára kapott előjegyzést.

Az addig hobbiként kezelt modellkedés egyre inkább egy kitűnő karriernek mutatkozott a lány életében, akit nagyon izgatott a divat bűvös világa. Suelyn ma már tudja, hogy keményen kell dolgoznia, küzdenie és mindig újabb kihívásokat keresni, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy két éve rendszeresen szerepel a címlapokon, fürdőruha és fehérnemű katalógusokban, ruházati és szépség kampányokban, olyan híres cégeknél, mint például a L’Oreal. Érdeklődése a színészet iránt már megmutatkozott különböző zenei videókban, reklámokban, Tv műsorokban és két filmben is. De ez még csak a kezdet, nincs megállás!

Az ambiciózus lány életéről megjelent egy könyv is, amelyből többek között arra is fény derül, hogyan kezdett el pár dolláros órabérért dolgozni, bevándorló szülők gyermekeként New Yorkban, és hogyan építette fel a ma már, millió dolláros személyes üzleti birodalmát. Az életrajzi regénynek is mondható írás hűen tükrözi Suelyn valódi énjét, az intelligens, nagylelkű és szerető lányt, aki független, és aki igazán bölccsé vált az elmúlt években. Megosztja az olvasóval személyes történeteit, beleértve a hibákat és a tévedéseket is, és olyan dolgok is napvilágra kerülnek, amit még a fiatal lány legközelebbi barátai sem tudtak.

Nem Suelyn az egyetlen, akit formás és kerek feneke tett ismertté. Nemrégiben írtunk már Jen Selter-ről, akit szintén a hátsója tett sikeressé. 

Azonban ahogy minden híres embernek, úgy Suelynnek sem egyszerű az élete, ha a médiában és a közösségi oldalakon megjelenő negatív kritikákat tekintjük. A formás fenékkel megáldott fiatal lány nemrégiben tett közzé egy képet az egyik oldalán, amelyen ő és Irina Shayk szerepel csupán egy kis tanga bugyiban a Maxim Magazin egyik hasábján. Suelyn-nél az verte ki a biztosítékot, hogy rengeteg negatív kritikát kapott a képet illetően, és hogy sokan Irina testalkatát vélték inkább mutatósnak és újságba valónak, mintsem a kerek fenekű lányét. Suelyn nem érti, hogy miért kell kritizálni egy olyan testet, mint az övé, ami igazán kisportolt, szemre való, és amiben neki nagyon komoly munkája van, hiszen nap, mint nap sokat tesz azért –tudatos étkezéssel és sporttal-, hogy megőrizze nőiesen telt és erotikus idomait.

A kérdés valóban egy aktuális problémára hívja fel a figyelmet, hiszen a mai divatvilágban még mindig azokat a nőket helyezik előtérbe, akik magasak, vékonyak, és igazi modell alkattal rendelkeznek, háttérbe szorítva így a nőies, kerekebb formákkal rendelkező hölgyeket. Valóban az lenne a szép és követendő minta, amit a magazinok címlapjain látunk? A beesett arcú, sápadtka, sokszor betegnek tűnő lányok? A döntés joga persze mindenkit megillet, hiszen nincs két egyforma ember, így változnak időről időre az ízlések és a szépségideálok.

Galéria(popó)

Varga Violetta

Fotók: Suelyn Medeiros facebook, instagram