Első fejezet
Nagy bátorság olyan aljas dolgokat művelni a nézővel, amiket Tarantino tesz, de olyan magabiztosan feszegeti komfortérzetünk határait, hogy minden hosszú snittet, közelről szétloccsantott fejet, hirtelen elvágott zenét és idegesítő háttérzajt megbocsájt neki a néző. Sőt, még kér belőle. Immáron nyolcadszor.
Rögtön az elején fontos megjegyezni, hogy kár lett volna, ha a rendező tartja magát korábbi fogadkozásához, és eláll nyolcadik nagyfilmjének elkészítésétől, amiért annak forgatókönyvét kiszivárogtatták. Némi módosításokkal a szereposztásban és az öt fejezetre osztott történet menetében, az Aljas nyolcas (18) szerencsére leforgott.
Második fejezet
Channing Tatum, Samuel L. Jackson, Kurt Russel, Tim Roth és Michael Madsen személyében ismét szép számban kaptak sztárok és kipróbált, régi motorosok behívót a gárdába, de Tarantino ezúttal is jó érzékkel nyúlt a kevésbé ismert színészekhez: Jennifer Jason Leigh és Walton Goggins bátor beállításával igazi nyerő csapatot küldött pályára.
Mondhatnánk kispályára, de ennek a csapatnak elég egy postakocsi vagy egy wyomingi menedékház is ahhoz, hogy nagyot játszanak. A bitang jól megírt párbeszédekből építkező karakterek szócsatái színpadon is megélnének, és nemcsak a színészeket dicsérik, de a forgatókönyvért máris Arany-glóbuszra jelölt Tarantino írói nagyságát is újfent bizonyítják. (Senki se csodálkozzon, ha a Ponyvaregény és a Django elszabadul után lesz egy harmadik Oscar-díjas könyve!)
Harmadik fejezet
Tarantino ismét inkább a filmtörténet korábbi (néha kevésbé maradandót alkotó) korszakaiból és műfajaiból merít ihletet ahelyett, hogy meg akarna felelni a XXI. századi Hollywood elvárásainak. És ezt nem is vártuk eddigi munkássága alapján, aminek olyan feledhetetlen produkciókat köszönhetünk, mint a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, az Alkonyadtól pirkadatig vagy a Kill Bill. Ha létezik Tarantinón kívül modern western, akkor annak rajongóit sem fogja zavarni, hogy nem repkednek fölöslegesen a lövedékek (bár a suspense egy idő után olyan feszítő, hogy egy-egy beszólás után már a nézőtéren ülők is pisztolyt rántanának). A pörgős popcorn mozikra járónak is jót fog tenni pár tartalmas párbeszéd, és attól sem lesz kiakadva senki, hogy végre ismét perceket lehet azzal tölteni egy moziban, hogy egy lovas kocsi halad, a bakon ülő pedig kurjongatva hajtja a lovakat. Ráadásul egy olyan vásznon, ami sosem tűnt még ilyen szélesnek.
Negyedik fejezet
És ez lesz a legrövidebb, mert a film cselekményét nem érdemes és nem is lehet hosszú lére ereszteni. Nyolc mindenre elszánt figura egy hegyi kunyhó fogságában reked egy hóvihar következtében, és minden jel arra utal, hogy ez lesz utazásuk végállomása. Bármilyen baljósak is jelek, a háromórás film végig érdekfeszítő marad, és Tarantino-féle okos humortól sem mentes. (Kifejezetten szórakoztatóak a narrációs szövegek, amiket ő maga mondott fel.)
Ennek az írásnak az utolsó fejezete spoiler lesz, vagyis ha nem vagy kíváncsi arra, hányan maradnak életben a film végén, ne olvass tovább a plakát alatt!
Befejező fejezet
A vérengzés ugyanolyan alapeleme a western-, horror- és ponyvarajongó rendező filmjeinek, mint a felirat-inzertek vagy a dögös zenék. Az utolsó fejezetre, ebben a moziban is alaposan kivérzik a brigád, de olyat talán még egy Tarantino-moziban sem láttunk, hogy kivétel nélkül mindenki beadja a kulcsot – legalább is nem valószínű, hogy bárki tovább húzta volna a sérüléseivel, mint a vége-főcím utolsó sora. És be kell vallani, a megismert karakterek egyikét sem lehet emiatt sajnálni. Ahogy a film rengeteg percének egyiket sem, mert mind a 187 megérne egy-egy mozijegyet!
