Talán a táncból fakad, hogy mindig is utáltam egyedül edzeni. Egymagamban futni vagy a nappaliban nekiesni a tornának. Hiába volt ott Cindy –, ő mégis csak a képernyőn keresztül biztatott és (nem) izzadt velem. Ilyenkor azt éreztem, még nehezebbek a végtagjaim, és a gondolataim csak a körül forognak, hogy mikor lesz már vége. Na, de nem lehet mindig leakasztani egy edzőtársat, akivel kicsit versengve motiválhatnánk egymást, aztán edzés végén együtt örülnénk a kiizzadt méreganyagoknak, a zsírpárnák csökkenésének, izmaink tónusosságának. 

Viszont egyik nap úgy döntöttem, elhívom anyukámat, hogy mozogjunk együtt. Gondoltam: win-win szituáció, hiszen jó anyám régóta nemigen sportol, hátha ezek után megjön a kedve és nekem is lesz edzőtársam. Anyukámról tudni kell: tavaly ilyenkor olyan lelki mélypontot, súlyfelesleget és más riasztó jeleket mutatott az egészsége, hogy már többen aggódtunk érte. Ő persze csak szomorkodott, amíg nem jött egy nap, mikor találkozott rég nem látott barátnőjével, akit mintha kicseréltek volna, úgy megfiatalodott, majd kicsattant az egészségtől, anyukám pedig rádöbbent, hogy bizony nagyon elhanyagolta magát.

El is ment egy szűrésre, amelynek eredményei még nagyobb riadalmat okoztak. Egyetlen egy útja maradt édesanyámnak: a teljes életmódváltás. Szerencséjére, nemcsak úgy hozzávágták a riasztó leletet, hanem végigkísérték a változtatás nehéz, kezdeti stádiumain, s a mai napig ellenőrzik, támogatják. Mindezek után ma büszkén mondhatom, hogy 27 kilótól szabadult meg, egészségi állapota sokat javult, és nemsokára elkezdhet újra rendszeresen sportolni.

Tehát különleges alkalmat kaphattunk lencsevégre, amikor anyukámmal elmentünk power plate-ezni (edzeni olyan kondicionáló géppel, amely igen hatékonyan mozgatja meg az izmokat).
Drága felmenőm kezdőknek szánt gyakorlatsorral indított persze, de együtt melegítettünk és végeztük a feladatokat. Az edző, aki mindvégig figyelt rá, óvatosan fokozta a terhelést. Valamennyi gyakorlatot együtt csináltuk, legfeljebb én picit tovább vagy súllyal. Láttam rajta, hogy a sikerélmény továbblendíti, és a fél óra lejártával abba se akarja hagyni. Mondanom sem kell, én is bírtam volna még. Nemcsak azért, mert jó formában voltunk, hanem mert együtt sportoltunk és nevettünk: anya-lánya!