Hallottatok már a Spartan Race extrém futóversenyről? Esetleg már próbáltátok is? Én csak javasolni tudom, hogy aki kicsit keményebb, eléggé bevállalós, az egyszer próbálja ki. Egy laza kis akadálypályás futás. Vagy mégsem?
Első körben nem is a verseny napjával kezdeném, hanem, hogy előtte bő két napig zuhogott az eső. Úgy érzem, ez is megalapozta a jó hangulatot. Képeket már láttunk a versenyről, de még egyikünk sem próbálta. Összehoztam két csapatot: az egyik 11 fős team a vendégeimből, barátaimból állt, és egy 4 tagú az ismerős edzőkből.
Hozzáteszem, közülünk még senki sem volt hasonló versenyen, senkinek nem volt még efféle élményben része…
Második napja esik az eső. Április 26-án, szombat reggel fél hét, indulás… Mit vegyek fel? Miben menjünk ott? Hol öltözzünk át? Ah! Isten se tudja, gondoltam, csak menjünk már! Csaknem másfél órás út vezetett Eplénybe, amit konvojban tettünk meg. Mire odaértünk, egész jó kis hangulat kerekedett, a csapatzászlót már a kocsiban elkezdtük lengetni, mintha valami bunkó fociszurkolók gyülekezete volnánk. Rengeteg ember a parkolóban, az eső még mindig csepeg. Öltözzünk át itt, vagy előbb nevezzünk be, mi legyen?
Fogalmunk sem volt, mi a szokás… elindultunk a csomagokkal lefelé a parkolóból. Éreztem, hogy ez valami nagyon komoly dolog lesz… Látszott, külföldről is rengeteg ember jött, mintha a Szigetfesztiválon lennék. Majd leértünk…
Regisztráció, pipa és jött az első rinyálás!
Megláttuk az előttünk lévő mezőny startját, azt a kapásból 600m-es, saccra kb. 60°-os emelkedőt, sárban felfelé. Na, jó… ez tényleg kemény lesz!
Ekkor fordult meg a fejemben először… kell nekünk pluszban az, az 5kg-os homokzsák? Miért is hoztuk? Minek? Ha már elhoztuk, nincs visszaút, gondoltuk. Muszáj lesz végigcsinálnunk! Kis melegítés, majd jött a rajt. Mintegy 300 társunkkal elindultunk, hegynek fel… 5km helyett, 7,5km (merthogy mi 5-re emlékeztünk és arra is készültünk), meg 15 akadály…
Másztunk palánkon, kötélen, csúsztunk sárban, forgattunk traktorkereket, átgázoltunk a patakon és a legvégén tüzet ugrottunk… Szó szerint minden volt, frenetikus élmény. Látni, érezni, tapasztalni, ahogy ismeretlenül is összetartottak az emberek, végig mindenki segítette egymást. Kicsi, nagy, fiatal, idősebb, fiú, lány, magyar, külföldi, minden mindegy, csak a cél volt közös. Végigmenni! Egyvalami biztos: a végére már nem zavart az eső csepegése, és hogy mi lesz a pólóval, amiben futunk, csak érjünk be! Sőt, a legvégén a forró zuhany helyetti hideg vizes slaggozást is imádtam! Pedig az elején őrültségnek tartottam.
(Két kollegámmal ezt fejeltük meg, és cipeltük végig, egy-egy 5kg-os homokzsákot. Reklám volt-e a célunk, vagy csak mutatni akartunk ezzel valamit?! Igazából már mi sem tudjuk, de az biztos, hogy mi voltunk az elsők, akik ilyet csináltak… Jó móka...
És igen, sok lányversenyző felfigyelt közben a pink zsákkal futó srácokra:) Ez sem mindegy! )
Ezzel a blogbejegyzéssel szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, a csapattársaknak és mindenkinek, aki ott volt.Hatalmas élményben volt részünk, soha nem fogom elfelejteni!
Legközelebb: augusztus 2. Szlovákia, Spartan Race. Mi biztosan megyünk!
Hát Ti?
