Az édesburgonyáról, vagyis a batátáról korábban itt írtunk.

Imádnivaló őszi csemege, amelyből rengeteg ételt készíthetünk.

Egyik kedvencünk az alábbi főétel, ami után mind a tíz ujjunkat megnyaljuk. 

Hozzávalók: 

2 nagyobb batáta
50 dkg krumpli
6 keménytojás 

Bors
1 evőkanál zsemlemorzsa
8 dkg vaj
14 dkg tejföl

Elkészítés:

A batátát és a krumplit külön-külön megfőzzük, kihűtjük, és meghámozzuk.

Egy tűzálló tál alját kikenjük vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával, ráhelyezünk egy réteg karikára vágott batátát. Erre a sor tojáskarika kerül, amit sózunk és borsozunk.

Befedjük krumplival, majd újabb tojásréteg következik, ismét sózzuk, borsozzuk, végül a tetejére helyezzük a maradék édesburgonyát.

A maradék vajat kockára vágjuk, eloszlatjuk a tál tetején, majd az egészet leöntjük tejföllel.

Forró sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a teteje kissé megpirul.